logo címer

Thuri György Gimnázium

és Alapfokú Művészeti Iskola
Üdvözöljük iskolánk honlapján!

Látogatás a KFKI-ben

  • 2015. March 16. Monday, 0:00:00 Radnai István

    A Thuri György Gimnáziumban működő Thuri Tehetségpont nyert támogatást egy szakmai fizikai témájú kirándulásra. Helyszínnek a budapesti KFKI-t választottuk. 2015. március 12-én 10 diák és két tanár indult az intézmény meglátogatására. Az előzetesen egyeztetett program keretében négy részleget sikerült meglátogatnunk. Először a nyomdetektorokkal ismerkedtünk, majd a részecskegyorsítóba mentünk, ahol anyagminták elemzésével foglalkoznak. Az ebédszünet után űrkutatási eszközök fejlesztéséről hallgattunk beszámolót, és a program zárásaként az atomreaktor működéséről kaptunk részletes bemutatót.

    Az előadók nagy lelkesedéssel meséltek a szakterületükről, számos eszközt megnézhettünk, kézbe vehettünk. Különösen érdekesek voltak azok a történetek, amelyek egy-egy kísérlethez kapcsolódtak. A diákjaink meggyőződhettek arról is, hogy kitartó munkával lehet sikereket elérni. Ízelítőt kaptak a kutatás kihívásairól, örömeiről és nehézségeiről is.

    Külön köszönet illeti Bakonyi Borbálát, a Thuri Tehetségpont programfelelősét a szervező munkájáért.

    Radnai István
    szervező


    A Thuri Tehetségpont

Hivatalos közlemények

Beiratkozás

Felvételi jegyzék

Ideiglenes felvételi jegyzék

Projekttéma választás

Esemény­naptár

Következő fontos esemény: Ballagás
 2024. May 3. - May 3.