logo címer

Thuri György Gimnázium

és Alapfokú Művészeti Iskola
Üdvözöljük iskolánk honlapján!

Ismét a Pannon Egyetemen jártunk

  • 2017. April 4. Tuesday, 15:04:44 rendszergazda

    2017. március 24-én (pénteken) iskolánkat 3 csapat képviselte a Marketing Challenge Day nevű versenyen, melyet a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara rendezett meg középiskolások számára. Lehetőségünk volt bizonyítani, felmérni mennyire vagyunk jártasak a marketing világában illetve mennyire tudjuk gyakorlatba átültetni meglévő tudásunkat. A verseny két nagyobb részből épült fel. Először egy tesztet kellett kitöltenünk, melyben főként különböző márkák lógóinak és szlogenjeinek ismeretére volt szükségünk. A második feladat egy prezentáció elkészítése volt, melynek témája, milyen programok által tudná az egyetem közelebb vinni a marketing világát a fiatalokhoz. Ehhez minden csapatnak külön szobát biztosított az intézmény és már az első feladathoz is kaptunk egy-egy laptopot, amin dolgozhattunk. A prezentáció elkészítése időhöz volt kötve, majd két teremben, párhuzamosan zajlottak az előadások. A verseny végén a két terem csapatait külön díjazták. Iskolánkat képviselő csapatok közül a Kutasi Nikolett, Pencz Dóra, Esső Péter és Papp Máté tagokból álló csapat első helyezést ért el a verseny első fordulóján. Radnai István tanár úr kísért el minket a versenyre és ő kérte a szervezőket, hogy készítsenek rövid jellemzést, értékelést az iskola csapatainak előadásairól. Ebből sokat tanulhattunk és most már tudjuk, mire érdemes jobban odafigyelnünk, mik voltak az előadásaink, ötleteink erősségei.
    Én már több olyan versenyen részt vettem, amit a Pannon Egyetem rendezett és nagyon hálás vagyok az egyetemnek és az iskolának is, amiért biztosítják nekünk, diákoknak, hogy ilyen sok és különleges versenyen részt vehetünk. Tánczos Dorottya, 11. c

Hivatalos közlemények

Beiratkozás

Felvételi jegyzék

Ideiglenes felvételi jegyzék

Projekttéma választás

Esemény­naptár

Tavaszi szünet 🌸
 2024. March 28. - April 7.