logo címer

Thuri György Gimnázium

és Alapfokú Művészeti Iskola
Üdvözöljük iskolánk honlapján!

Thuri Gála 2018

  • 2018. May 2. Wednesday, 16:00:00 rendszergazda

    A Thuri Napok rendezvénysorozatunk zárásaként került megrendezésre az immár évtizedes hagyományokra visszatekintő gálánk.

    A Thuri Vár rendezvényterme évek óta igazán méltó és impozáns helyszínt biztosít rendezvényünknek. A gála célja, hogy diákjaink megmutathassák tehetségüket az iskola falain kívül is. Ezen az estén különböző művészeti ágakban léptek színpadra a thuris diákok.

    Az előző évekhez hasonlóan az idei évben is láthattunk táncos, zenés és irodalmi produkciókat is, utóbbiban jól megfért egymás mellett a vers és a próza is. Emellett szertorna bemutató is színesítette a programot.

    Nagy öröm számunkra, hogy a diákok ezúttal is lelkesen készültek a fellépésre, a felkészítő pedagógusok köszönik nekik a kitartó munkát, amit a próbák során tanúsítottak.

    Emellett külön köszönet azon kollégáknak, akik külön erre az alkalomra készítették fel diákjaikat, így Menyhárt Csilla, Molnár Adrienn és Hajduné Tránszky Zita kolléganőknek.

    Összességében egy kellemes másfél órát tölthettek el azon vendégeink, akik jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket.

Hivatalos közlemények

Beiratkozás

Felvételi jegyzék

Ideiglenes felvételi jegyzék

Projekttéma választás

Esemény­naptár

Tavaszi szünet 🌸
 2024. March 28. - April 7.