logo címer

Thuri György Gimnázium

és Alapfokú Művészeti Iskola
Üdvözöljük iskolánk honlapján!

Meghívó a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba

  • 2018. March 27. Tuesday, 0:00:00 Szondáné Kovács-Molnár Márta

    2018. március 27-én a természettudományos tárgyakat magasabb óraszámban tanuló 25 diákunk számára terepgyakorlatot szervezünk a Tihanyi-félszigetre.

    A több órás szakvezetéssel egybekötött gyalogtúrán ellátogatunk a Barátlakásokhoz, rátekintünk a Kiserdőtetőről a Külső-tóra. A Belső-tó mentén az Aranyház-gejzírkúpokhoz is felkapaszkodunk. A program közben útba ejtjük a Tihanyi Apátság templomát, altemplomát és megnézzük a rendház képzőművészeti kiállításait is.

    A hiteles és élményszerű ismeretnyújtásra a tanórán kívüli foglalkozások kitűnően alkalmasak. A természettudományos ismeretszerzés fő forrása a tapasztalás. Mindez a természeti tájban a geotúrák során tökéletesen megvalósítható az egyéni és csoportos feladatok, kísérletek segítségével, az elsajátított ismeretek terepnaplóba való rögzítésével. A természetjáró szakköri program a későbbi szaktantárgyi, érettségi -és szakmaválasztást is segítheti.

Hivatalos közlemények

Beiratkozás

Felvételi jegyzék

Ideiglenes felvételi jegyzék

Projekttéma választás

Esemény­naptár

Tavaszi szünet 🌸
 2024. March 28. - April 7.