logo címer

Thuri György Gimnázium

és Alapfokú Művészeti Iskola
Üdvözöljük iskolánk honlapján!

Terepgyakorlat a Tési-fennsíkon

  • 2018. June 7. Thursday, 0:00:00 Szondáné Kovács-Molnár Márta

    2018. június 7-én a Tési-fennsíkra kirándultunk. A néprajzi emlékek megtekintésével kezdtük programunkat: megnéztük a kovácsműhelyt és a szélmalmokat, tájékoztatást hallottunk a mesterségekről. A látogatás a jásdi tájházban folytatódott, ahol a bakonyi népi hangszereket is kipróbálhattuk. A lovaskocsizás különösen tetszett a városban nevelkedő ifjúságnak. A falu élenjár a turizmus működtetésében.

    Ezután következett a földrajzos program a Széchenyi Zsigmond kilátón, ahonnan felülről nézhettünk rá a Kelet-Bakony rögvidékeire és a szélerőművekre. Majd 3 órás- Balaton-felvidéki Nemzeti Park által biztosított-, szakvezetéssel egybekötött túrát terveztünk a jásdi Szentkúttól a római-fürdő szurdokvölgyén leereszkedve Bakonynánáig a Gaja-patak mentén. A reggeli viharos-esős időjárás azonban veszélyessé tette a terepet, így a völgybe a várpalota felőli résznél tudtunk csak bemenni és megismerni a dolomitsziklák-és barlangok történetét. Az elsajátított ismeretek a terepnaplókban kerülnek rögzítésre.


Hivatalos közlemények

Beiratkozás

Felvételi jegyzék

Ideiglenes felvételi jegyzék

Projekttéma választás

Esemény­naptár

Tavaszi szünet 🌸
 2024. March 28. - April 7.