logo címer

Thuri György Gimnázium

és Alapfokú Művészeti Iskola
Üdvözöljük iskolánk honlapján!

Terepgyakorlat a Szent-György-hegyen és Tapolcán

  • 2018. October 1. Monday, 0:00:00 Szondáné Kovács-Molnár Márta

    2018. október 1-jén 4 órás – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által biztosított-, szakvezetéssel egybekötött túrán vettek részt a 12.B. osztályunk tanulói, majd a Tapolcai-tavasbarlangban folytatódott a program. A Szent György-hegyen a 270-280 méter magasságban lévő kulcsosháztól a kék jelzésen mentünk tovább. Ezen szakaszon már ízelítőt kaptunk a kőzsákok mibenlétéről is az út mellett fekvő ledőlt darabokból. Az ösvényt egy szakaszon hosszabb lépcsősor váltotta fel. Innen újra lépcsőn folytattuk az utat, mintegy 10 méteres emelkedés után már közvetlenül a kőzsákok alatt, illetve mellett haladtunk. Néhány szakaszon a sziklákba, gyökerekbe kapaszkodva mentünk tovább, de járható volt ez a rész is. Szerencsére nem esett az eső.

    Beálltunk a kőkapuk közé is. A külső erők annyira lepusztították a bazaltot, hogy egy ember is befér a résekbe délkeleti sarkon lévő kilátóponton nyugattól északig körbe lehet nézni a vidéket. Szigliget is megfelelő irányban lenne, de pára miatt nem sok minden látszott belőle. A Badacsony, Gulács, Csobánc látványára azonban nem lehetett panaszunk.

    A Tapolcai-tavasbarlangban
    A kiállítás legizgalmasabb részei a látogatás végére maradtak. A 3D-s moziban a bejáratnál kapott szemüvegek segítségével tökéletesen beleélhettük magunkat a vetítésbe, amely a víz útját és körforgását, valamint a karsztképződmények világát is bemutatja. Sőt a látogatók számára elzárt és a nemrégiben felfedezett barlangrészekről is vetítettek pár képkockát.

    A Lóczy-termen áthaladva található a legnagyobb izgalmakat ígérő rész is, a csónakázás. A türkizkék víz körülbelül 18-20 °C-os, és a legtöbb helyen csupán derékig ér, de olyan szakasz is akad, ahol csupán pár tíz centi borítja az aljzatot. Szerencsénkre a tavasbarlangban látható egyetlen élőlényt, a fürge csellét is megpillanthattuk.

    A csónakban ülve magunknak kellett eveznünk, ami nem is mindig egyszerű. A több helyen nagyon leszűkülő járatokban, sokszor csak kézzel tudtuk magunkat előre lökni. A barlangban télen-nyáron kb. 18 Celsius fok van, a fázósaknak is elég egy könnyű pulóver.


Hivatalos közlemények

Beiratkozás

Felvételi jegyzék

Ideiglenes felvételi jegyzék

Projekttéma választás

Esemény­naptár

Tavaszi szünet 🌸
 2024. March 28. - April 7.