Thuri György Gimnázium

Július 15-én nagyon, de nagyon korán keltünk és vágtunk neki a kicsit se rövid útnak. Este 7 körül érkeztünk meg, halkrémmel vártak minket vacsorára. Másnap elkezdtük a munkát, ami 2 hétig ugyanaz, de kellemes volt, pontosabban vigyázni kellett a gyerekekre. De ahogy én láttam, még a Magyar suliban lakók is önkénteskedtek, mert ott segítettek a kisebbeken, ahol tudtak. Ezért minden tiszteletem az övék, hogy így levették a terhet a nevelők válláról. Nem volt felhőtlen a kölyökfelügyelet! Sajnos néha túl sokat hülyéskedtek a nagyobbak. De nem állíthatom, hogy ez nem kellett ahhoz, hogy ilyen jóba legyünk már pár nap után. Természetesen nemcsak itt dolgoztunk a héten, hanem a város másik végében lévő Pollicino-házba is ellátogattunk naponta. Ez volt az a hely, ahol a legkevésbé boldogultam, ugyanis nem beszélek se románul, se olaszul. Kellemetlen volt, hogy csak mutogatni tudtam. Emlékezetes a kis körhinta, ahol meg kellett pörgetni a gyerekeket, és nagyra becsültem a bátorságukat, mert nem féltek az őrültgyors játéktól. Ott megtanultam egy olasz szót: inverse (remélem, így kell írni), aminek jelentése: másik irány. A búcsúnapra, azaz az olasz-magyar estre mindig emlékezni fogok, mert az, ami ott történt, az felejthetetlen. Már mindenki végzett a főzéssel, sütéssel, míg Szandra (ezúttal is szeretném megköszönni a segítségét) és én főztük a pudingot úgy sötétedésig. Ekkor a többiek már majdnem befejezték az evést. Végül sikerült teletömni magam a nagyon jó minőségű ételekkel. Az olasz önkéntes csoporttal is jó viszonyt alakítottunk ki. Még aznap hazakísértek minket, majd másnap utolsó napjukat töltötték Romániában, így még találkozni akartak velünk. Meg is történt az esti összefutás, megvolt a búcsú is. Na, de menni kellett tovább és a hétvégi, eredetileg üres napjainkat kirándulásokkal töltöttük ki. A következő hét elején, hétfőn és kedden jártunk a Caritas-ban, egy vallásos iskolában. Itt se tudtuk olyan könnyen megértetni magunkat a gyerekekkel, de nekem elég volt a focizás, a többiek meg úgy is elvoltak velük, de persze kellett mást is csinálni, pl.: hintáztatás. Jó volt ott lenni! Remélem, majd még oda is visszatérek, valamint a Magyar iskolába is, és ezzel nemcsak én vagyok így, hanem a csoportban mindenki. Ezt jelezte a tömeges sírás a szombati búcsúnap reggelén az Opel-ban.

Jakab Martin, 11.A